A Víz Világtalálkozó eredményeinek bemutatása és a vizek védelme érdekében az Öko Urbana Egyesület Magyar Szociológia Társaság Holisztikus Ökológiai Szakosztályával együttműködve előadássorozatot szervez „Változó Világ – Nélkülözhetetlen Víz” címmel.

 

Az őszi program:

1)      09.26. Szemadám György festőművész, író: „A vizes élőhelyek szerepe a magyar madárvilágban”. Az előadást a szerző saját készítésű filmjével illusztrálja.

2)      10.31. Három előadás a Római-part árvízvédelméről:

1.    Lányi András író, filozófus, egyetemi docens ELTE: „Gátak és rendszerváltozások”.

2.    Ferencz Zoltán szociológus, MTA TK Szociológia Intézet: „A kockázatészlelés különbözősége, mint társadalmi konfliktusforrás”.

3.    Antal Z. László szociológus, MTA TK Szociológia Intézet: “ A Duna szabadsága és a társadalom szabadsága”.

3)      11.28. Somogyi Győző festő, grafikus, a Nemzet Művésze: “A salföldi precedens” (víz- és szennyvízkezelés másképp...).

4)      12.12.Varga-Ötvös Béla közgazdász, településfejlesztő – Kecskés Gábor építőmérnök, vízügyi szakértő: “Víz-közbirtokosság – a vízmegtartás lehetősége a Káli-medence példáján”.

 

Helyszín, kezdés: MTA Könyvtár és Információs Központ Konferenciaterme (Budapest, V. ker., Arany János utca 1. II. emelet). A programok minden este 17.30-kor kezdődnek és 19.30-ig tartanak.

 

A víz-ügy kimeríthetetlen téma, és van rá 4 előadásnyi időnk. Fő törekvésünk volt ezért, hogy úgy íveljük át a víz-témát az egyetemestől a napi és helyi ügyekig, hogy az általánosságot konkrét esetekben ragadjuk meg. Olyan témákat választottunk, amelyek a megszokottól eltérően tárgyalják a víz jelentőségét a Föld és az Ember viszonyában. Célunk volt, hogy minél szélesebben értelmezhető, és helyben, személyesen is megfogható, holisztikus tartalmúeseteket tárgyaljunk, mint a víz szerepe az élővilágban, a városi és vidéki vizes dilemmák, a szervezeti és finanszírozási kérdések.

Egyetemesség. A víz, a madár és az ember viszonyaegyetemes jellegű. A madár általában az emberi lélek és szabadság, a felemelkedés, az égbe szállás, Istennel való kapcsolat jelképe. Vagy, egy”földi” példa: a gólya emblematikus és szimbolikus madár. A tapasztalat szerint, a gólya olyan vizes helyen telepedik meg, amely tiszta és gazdag táplálékban, mai szóval, ahol nagyfokú a biodiverzitás. Ahol pedig tiszta és bőséges táplálék van, ott kedvező az életfeltétel az ember és más élőlény számára is. Áldásos a teremtés, a szaporodás, ajóllét szempontjából.

Városi vízproblémák. Azóta van árvízveszély, amióta az ember beavatkozik a természet ügyeibe, amióta nem „természet-azonos” módon él együtt a vízzel. A rendezvény szervezői és előadói úgy gondolják, hogy az árvízveszély, mint okozat, főképp társadalmi-gazdasági okok következménye. Ezért, az árvízvédelemben nélkülözhetetlen prioritások a társadalmi és ökológiai kérdések.

Vidéki vízproblémák. A vidék vízproblémái új keletűek, nagyrészt a vidék urbanizálásának, a városi élet exportjának következményei. Dilemma: lehet-e élni hagyományos eljárásokkal a mai élet feltételei között?

Szervezeti és finanszírozási ügyek. A fenntarthatóság értelmébena társadalomnak kell alkalmazkodnia atermészethez, és nem fordítva. A közgazdászok és szociológusok emblematikuspéldázataa „közös legelő” problematika, amely jól tárgyalható „közös víz” problematikaként is.

 

 

 

A soron következő előadás címe: A vizes élőhelyek szerepe a magyar madárvilágban

Előadó: Szemadám György festőművész,író

Időpont: 2017. szeptember 26. kedd 17:30

Helyszín: MTA Könyvtár és Információs Központ Konferenciaterme (Budapest, V.ker., Arany Jánosutca 1. II. emelet)

Az előadás és a vetítés után beszélgetés a víz életünkben betöltött szerepéről.

 

 

Víz Világtalálkozó

BWS logo
 

2016. november 28-30. között került megrendezésre a a Budapesti Víz Világtalálkozó 2016. A háromnapos rendezvényre 117 országból csaknem 1800 résztvevő jvett részt. A világtalálkozón állam- és kormányfők, miniszterek, nemzetközi szervezetek magas rangú tisztviselői, az üzleti és tudományos élet szereplői, valamint a civil társadalom képviselői vitatták meg a víz, szanitáció (szennyvízkezelés) és fenntartható vízgazdálkodás legjelentősebb kérdéseit. A rendezvény fővédnöke Áder János köztársasági elnök volt. A Budapesti víz világtalálkozó 2016 mottója: A víz összeköt.

A világtalálkozó azt kívánta elősegíteni, hogy globális konfliktusok és kockázatok helyett a víz az együttműködés, a béke és a fejlődés forrása legyen a világ minden fenntartható fejlődésben érdekelt országa számára Az esemény célja volt az is, hogy lökést adjon a 2015-2030 közötti időszakra elfogadott fenntartható fejlesztési célok és az ENSZ 21. klímakonferenciáján elfogadott Párizsi Klímamegállapodás vízgazdálkodási vonatkozásai megvalósításának. Ez volt az első globális konferencia, amelyen összegezték a vízzel kapcsolatos fejlesztéspolitikai célkitűzés elfogadás óta elért eredményeket, hozzájárulva a következő 15 év teendőinek kijelöléséhez.

Az Öko Urbana Egyesület a Párizsi Klímamegállapodás eredményeit bemutató projektjét követően a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) NEA-UN-17-SZ-0737. számú pályázati projektje keretében mutatja be a Budapesti Víz Világtalálkozó legfontosabb eredményeit és reményeink szerint a program révén a környezetvédelmi, vízvédelmi szemléletformálás terén is előre tudunk lépni.

Programjaink:

2017. április 24.
Szeminárium sorozatunk első alkalmán meghívott előadónk beszámol az víz világkonferencia körülményeiről, a konferencia témáiról. 
 
 
2017. május 22.
Szeminárium sorozatunk második alkalmán meghívott előadónk beszámol az víz világkonferencia körülményeiről, a konferencia témáiról. 
 
 
2017. szeptember 25.
Szeminárium sorozatunk harmadik alkalmán meghívott előadóink beszámolnak az víz világkonferencia körülményeiről, a konferencia témáiról, a záró nyilatkozatról és annak jelentőségéről.  
 
 
2017. október 30.
Szeminárium sorozatunk negyedik alkalmán meghívott előadóink beszámolnak az víz világkonferencia körülményeiről, a konferencia témáiról, a záró nyilatkozatról és annak jelentőségéről.  
 
 
2017. november 27.
Szeminárium sorozatunk ötödik alkalmán meghívott előadóink beszámolnak az víz világkonferencia körülményeiről, a konferencia témáiról, a záró nyilatkozatról és annak jelentőségéről.  
 
 
2018. január 22.
Szeminárium sorozatunk hatodik alkalmán meghívott előadóink beszámolnak az víz világkonferencia körülményeiről, a konferencia témáiról, a záró nyilatkozatról és annak jelentőségéről.  
 
 
2018. február 26.
Szeminárium sorozatunk hetedik és nyolcadik alkalmán (2018.03.26.) meghívott előadóink beszámolnak az víz világkonferencia körülményeiről, a konferencia témáiról, a záró nyilatkozatról és annak jelentőségéről.  
 
Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ előadóterme (Budapest, V. kerület, Arany János utca 1.)
 
 
 
 
 
 
 

Elérhetőség

Öko Urbana Egyesület

Szervezeti nyilvántartási szám: 01-02-0013190
Adószám: 18267794-1-13
Statisztikai számjel: 18267794-9499-529-01